Nem is olyan rendkívüli ez a nyárForró-Erős Gyöngyi 2010.07.30. 10:49
Már a lelkünk is elázott a sok esőtől, igazi szép idő, tartós nyári meleg nem volt még idén – panaszkodunk lépten-nyomon az egyébként valóban esős idei nyárra. Ám a szakemberek azt mondják: nem olyan kirívó az idei nyár, főként hőmérséklet szempontjából, mint amilyennek megéljük. És ezt az állítást a számok is bizonyítják.
Bár valóban sovány vigasz mindazok számára, akik már a tartós jó időt várják, és a könyökükön jön ki, hogy ezen a nyáron egy teljes napot nem lehetett mondjuk a strandon tölteni, hosszabb sátorozásról nem is beszélve, a meteorológusok azt mondják, nem is olyan rendkívüli az idei nyár, mint amilyennek megéljük. Legalábbis a hőmérséklet szempontjából biztosan nem.
Vegyük csak a júniusi adatokat példának: Csíkszeredában 2007-ben 17,1 Celsius-fok volt a nyár első hónapjában mért átlaghőmérséklet; 2008-ban 16,1; 2009-ben 16,2; idén pedig 16,6. Szóval, ha kell, még melegebb volt az idei június, mint a tavalyi és a tavalyelőtti. Tény viszont, hogy a csapadék terén jelentős volt a növekedés az előző évekhez képest: míg 2007–2008–2009-ben átlagban úgy 65-67 liter eső hullott négyzetméterenként, idén júniusban 176 liter. Szóval, több mint duplája, mint az előző években. Júliusról viszont már ez sem mondható el, ugyanis az idén eddig átlagban 115,6 liter/négyzetméter csapadékot mértek, ám 2008-ban például 137,8-at.
Visszanézve tehát az elmúlt tíz esztendőben mért átlaghőmérsékleteket és csapadékmennyiséget, bátran kijelenthető, hogy idén semmi rendkívüli nem történt az időjárással, ha minden évben nem is, de pár évente előfordul, hogy ilyen esős nyarunk van. És ha vigasztal valakit, még az is elmondható, hogy nemcsak nekünk van részünk ilyen bőséges égi áldásban, hiszen az ország többi része, sőt Európa jó része sem panaszkodhat idén csapadékhiányra.
A csíkiaknak pedig bizonyos szempontból még szerencséjük is van: ezen a nyáron mostanáig a levegő páratartalma még egyszer sem haladta meg a kritikus 80 egységet, a legmagasabb érték 74–77 között mozgott. És hogy ez miért szerencse? Azért, mert ha ez az érték túllépi a 80-at, akár 8-9 fokkal is melegebbnek tűnhet az idő, mint a valós hőmérséklet.
Bolyai Nyári Akadémia – A pedagógusok felelősségérőlNagykorúságát ünnepli
a Bolyai Nyári AkadémiaSzülők gyermeknyaraltatási gondjaiHol nyaralunk idén?Táborok, nyári programok diákoknak