2010.09.09. csütörtök
Kéttucatnyi jóváhagyásra van szükség

Kozán István
2010.07.30. 10:48

Az utolsó csiszolásokat végzik Csíkszereda új általános rendezési tervén (PUG). Hamarosan következhet a különböző hivatalok véleményezésének bekérése, majd utolsó mozzanatként a városi tanács szavazása.

Azt is lehetne mondani, hogy túl vannak a nehezén a rendezési tervet készítő Planwerk, valamint Vallum építészeti és urbanisztikai tervezőirodák szakemberei, ám a mintegy kéttucatnyi állami hivatal véleményezése és szakmai jóváhagyása eltarthat egy ideig. A polgármesteri hivatal üléstermében tegnap a PUG végleges változatát bemutatták, amelybe beleépítették a lakosság és különböző hivatalok, intézmények részéről érkező észrevételeket. „Az ezek alapján aktualizált tervet láthatják. Természetesen még lehet módosítani, a jó ötleteket még bele lehet építeni” – mondta köszöntőjében Korodi Szabolcs, a Vallum Kft. építésze. A tegnapi találkozó tulajdonképpeni célja az volt, hogy a majd szakvéleményt adó állami hivatalok munkatársai ne utólag, hanem még a tervezés fázisában mondják el meglátásaikat, észrevételeiket. Így még időben lehet csiszolni a végleges verzión.
Egyébként több mint húsz intézménynek, illetve hivatalnak kell rábólintania Csíkszereda PUG-tervére. Többek között a vízügyi hivatal, a megyei tanács, a környezetvédelmi ügynökség, a polgárvédelem, a rendőrség, a tűzoltóság, a kataszteri hivatal, a fejlesztési és turisztikai minisztérium és az áramszolgáltató kell elfogadja az immár évek óta készülő tervet. Ha a Planwerk beszerezte minden szakhatóság jóváhagyását, a polgármesteri hivatal szakirodái előkészítik a határozattervezetet, amit a városi tanácsnak kell megszavaznia.
„A hatóságok nagy részének egyelőre pozitív a véleménye a tervről, de hosszú az út az összes jóváhagyás beszerzéséig. Az lenne az ideális, ha még ebben az évben szavazhatnánk róla. Ha a tanács elfogadná, akkor Csíkszereda új általános városrendezési terve jövő évtől lépne érvénybe és tíz évig tartana” – nyilatkozta lapunknak Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere.
Egyébként a megyeszékhely jelenleg érvényben lévő PUG-ja két éve lejárt, de azt a törvény értelmében meg lehet hosszabbítani, a tanács pedig élt is ezzel a lehetőséggel.
Az elfogadásra váró általános rendezési terv kitér például a város közlekedési hálózatának átszabására, a városközpont képének megváltoztatására, a keleti és nyugati ipartelepek átalakítására, új zöldövezetek kialakítására és a lakótömbök felújítására.




Rendbe teszik a vár környékét
Polgármesteri terepszemle
a gimnáziumban

Csíkszeredai útjavítások idén ősszel
Kezdődhet a tanév az épület egy részében
Kultúra és sikolyok ötvözete


Legfrissebb

Legolvasottabb

letsdoitromania


zergeszakbolt, iglu, sáto


Impresszum | Médiaajánlat | Ofertă de publicitate