Súlyos gondot okoz a burgonyavészDomján Levente, Hompoth Loránd 2010.07.23. 11:38
Immár 32 éve vagyok Csíkban, de ilyen mértékű burgonyavésszel még sosem találkoztam – illusztrálta az esők nyomán a burgonyaültetvényeken kialakult drámai helyzetet Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági szakigazgatóság vezetője.
Mint rámutatott: míg az árvíz a krumplitermésben eddig „csak” 2,5 millió lej kárt okozott, addig a burgonyabetegség miatt keletkezett veszteséget a szakigazgatóság 3,5-4 millió lejre becsüli.
Nagyon rosszul érinti a szokatlanul csapadékos időjárás miatt megerősödő burgonyavész a felcsíki, illetve az alcsíki kis- és nagytermelőket. „Vannak olyan területek, amelyeken már százszázalékos a kár, a burgonya teljesen megfeketedett. A helyi kialakult szokások szerint 7-8 alkalommal kezelik le Csíkban a pityókát, idén ezt 15-16 alkalommal kellett megtenni, és még ez sem garantálja, hogy megmenekül a termés. Ha tavaly az elmúlt évtizedek egyik legjobb hozamáról számolhattunk be, az idei év minden idők legrosszabb termését ígéri. 1978 óta dolgozom a szakmában, de ilyet még nem láttam” – nyilatkozta Keresztes Vincze, Alcsík legnagyobb burgonyatermesztésre szakosodott társulása, a csíkszentmártoni Burgabotek mezőgazdasági vállalkozás igazgatója. A helyzet nem rózsás néhány településsel odébb sem: „Idén kétszer annyit költöttünk vegyszerre, megvédeni a burgonyát a vésztől, mint más években. Emellett a talaj telítődött vízzel, eltömődtek a kapillárisok, oxigénszegénység alakult ki, ami negatívan befolyásolja a gumók fejlődését, nagyarányú a rothadás is. Túl korai lenne számszerűsíteni a várható kárt, hiszen még nincs vége a nyárnak, a meteorológiai intézet pedig továbbra is hasonló időjárást jósol. Annyi azonban biztos, hogy mostanáig a várt termés legkevesebb húsz százaléka máris odalett” – támasztotta alá a szentmártoni kollégája által elmondottakat Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere, aki maga is évek óta nagyüzemben termeli a krumplit. Sajnos a gazdák kártapasztalatait igazolják a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság legfrissebb felmérései is, amely szerint az elmúlt hetekben lehullott nagy mennyiségű csapadék és jégkár megyeszerte eddig 578 hektárnyi pityókaültetvényben összesen 2,5 millió lejnyi kárt okozott. Az érintett területekből ráadásul 323 hektáron a víz a termés több mint 50 százalékát kiölte. Török Jenő, a szakigazgatóság vezetője szerint viszont az idei évi burgonyatermésben az árvíznél sokszorosan nagyobb kárt okozott az időjárás nyomán elszaporodó burgonyavész. A betegség ugyanis az igazgatóság felmérése szerint több ezer hektáron fertőzte meg kisebb-nagyobb mértékben a burgonyaültetvényeket, a gazdák terméskiesésből származó anyagi veszteségét így a szakember 3,5-4 millió lejre becsüli. „Nagyon nehezíti a burgonyavész elleni védekezést, hogy az utóbbi 50 napból szinte egy sem múlt el kiadós esők nélkül, ami pedig egyszerűen lemosta a növényről a permetanyagot. A sorok között sok helyen áll a víz, rá sem lehet menni az átázott területre” – mondta Török. A burgonyavész a szakigazgatóság felmérése szerint a csíki településeken elültetett 5290 hektárnyi pityókából 2164 hektáron fertőzött 25 és 50, 1540 hektáron pedig 50 és 75 százalék közötti nagyságrészeket, míg 234 hektáron mára már szinte a termés teljes mennyisége odalett. A gyergyói zónában ugyanez az 1811 hektárnyi pityókavetésből 490 hektáron borította el a növényültetvények 50 százalékát, másik 381 hektáron pedig már 75 százalékát. Udvarhelyszéken ellenben a betegséggel fertőzött területek nagysága meghaladja a 2100 hektárt.
Áradások tizenkét megyébenMegrongálódott Nazca-vonalakPityókaültetésre készülve: öröm és ürömA pityóka neveVonalkódos pityóka Kozmásról