Helyi hegymászók és nyugati pénz
a szemét ellen

Hompoth Loránd
2010.02.25. 10:55

Döcögünk egy kamion mögött a Gyilkos-tóhoz vezető szerpentineken, a bűnrossz országúton. A tengelytörő gödröket kerülgetve azon elmélkedünk, hogy vajon miért van ekkora égbeszökő különbség a turisztika fontosságáról lenyomott duma és a keserves valóság között.

Mert igaz ugyan, hogy sok baj van a vállalkozók idegenforgalomról alkotott mentalitásával, ám ha nem így lenne, a vendéglátósok – kiegészítve a táj vonzerejét – profi módon kezelnék a helyzetet, a szálláshelyek létesítésétől az elit kiszolgáláson, hagyományos konyhán vagy az izgalmas tájjellegű folklórműsorokon keresztül a kemény, emberpróbáló túlélőtúrákig, pénzes ember addig ide úgysem jön nyaralni, amíg a kocsija tengelyig csattan a gödrökbe. Tehát a labda egyelőre azok térfelén pattog, akiknek beleszólásuk van az infrastruktúra fejlesztésébe, ugyanis hegyet, sziklát, erdőt, rohanó patakot nézni inkább elmegy például a svájci Alpokba vagy az olasz hegyekbe, esetleg Tirolba stb., oda, ahová kifogástalan országút viszi, miközben az árak – utána lehet nézni az interneten – valahol a mieinkhez hasonlóak, esetenként olcsóbbak. Virslit, omlettet, panírozott sajtot, cordon bleu-t, konzervgombával megszórt pizzát enni pedig akárhol lehet a világon, azért nem veri senki tropára az autóját.

Szóval ilyen magasröptű gondolatokat fejtegetve vergődünk a kamion mögött, nem is próbáljuk megelőzni, inkább gyönyörködünk az elénk táruló – a jócskán meggyérített erdők ellenére is fenséges – tájban.

Egy találkozóra igyekszünk a „tóhoz”, ahová a Hargita Öko Alpin Klub (HÖAK) elnök-projektmenedzsere, Pál István hívott meg, aki a Kis-Békás patakmedrének kitakarítási akciójára 8 ezer eurót pályázott meg sikerrel.

Jó vagy rossz az akció?
A meghívó szerint az összeröffenésen jelen lesz Vasile Pruteanu, Neamţ megye tanácsának elnöke is, valamint Háromkút és Békás polgármesterei, ugyanis ezek a települések felelősek a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park területén található patak szennyezéséért, hiszen, mint közben megtudtuk, az említett falvakban nem létezik a szervezett hulladékgyűjtés semmiféle formája. Az egyik szemem sír, a másik nevet, ugyanis mint már több alkalommal kijelentettem, nem vagyok híve a „mások szemetét szedjük” megnyilvánulásnak. Elveim szerint, aki nem hajlandó összegyűjteni és civilizáltan elszállítani a mocskát, az fulladjon bele a piszokba, vagy nyögje a törvény által megszabott büntetést, amíg kinyílik a szeme. Másrészt pedig természetbarát embernek elfacsarodik a szíve, amikor végignézi az HÖAK internetes oldalán található fotósorozatot a kanyonban felgyűlt szeméthalmokról, a vízen sodródó rovarirtó sprayekről. Az is az „álljunk mellé teljes gőzzel” irányába billenti a mérleget, hogy a nyertes pályázat felkavarta kissé a békanyálat. Az illetékesek ugyanis – ha már valaki Izland, Liechtenstein és Norvégia által finanszírozott akcióval eltakarítja mocskukat a nemzeti parkból – nyitottnak mutatkoztak arra, hogy végre beindítsák az érintett településeken a szervezett hulladékgyűjtést. Nagyon idekívánkozik a kérdés: hogyan történhet meg egy nemzeti parknak nyilvánított természetvédelmi területen – amely egyben az ország egyik kiemelkedő turisztikai látványossága is – a hulladékgyűjtés megszervezésének teljes mértékű elhanyagolása az EU által ránk erőltetett drákói törvények mellett? Másik kérdés: hogyha már a helyi önkormányzatok nem léptek, miért hunytak szemet az illetékes környezetvédelmi hatóságok a mulasztás felett? A helyiek szerint a félreeső helyszín, valamint az érintett területek felett a Hargita és Neamţ megyék között dúló határvita is szerepet játszott a helyzet elfajulásában. „Ha nagy ritkán egyik vagy másik megyéből valaki ellenőrzésbe jött, a helyiek azonnal a másik megyéhez tartozónak vallották magukat. Nem beszélve az emberek enyhén szólva kifogásolható mentalitásáról, amit talán az példáz a legjobban, hogy a nemzeti park bejáratát jelző fémtáblát – felállítását követően – traktorral kihúzatták, és az egyik ócskavasgyűjtőnél bukkantunk rá teljesen véletlenül” – meséli az egyik parkőr megérkezésünket követően.

Neamţ megyei pontosság
Mesékre, helyzetelemzésre, barátkozásra van időnk bőven, mert a nemzeti park rangereit és a környezetvédelmi ügynökség szakembereit kivéve a meghívottak, az önkormányzati vezetők késnek. Pál István projektvezető tehát részletekbe menően kifejtheti a pályázat körüli tudnivalókat, az ötlet megszületésétől a megvalósításig, ugyanakkor beszámolhat a klub tevékenységéről, vezérelveiről is. „Tulajdonképpen a megyék közötti határvita nem érdekelt, amikor megszületett az ötlet, a legtöbb helybélihez hasonlóan magam is úgy tudtam, hogy a Kis-Békás-patak egyik partja Hargita, a másik pedig Neamţ megyéhez tartozik. Időközben kiderült, ez nem egészen így van, és a terület egyelőre teljesen Neamţ-é. Részemről mindegy, ugyanis azért írtuk a pályázatot, mert már nem bírtam nézni, amint az egyik legszebb erdélyi kirándulóhelyet elárasztja a szemét, a rovarirtós, motorolajos palackok mellett döglött pisztrángok úsznak. Eddig sikerült, a pénzt megkaptuk, reméljük, az akciót továbbra is jó ütemben visszük majd előre. Egyébként amint kiderült, hogy a terület Neamţ megyéhez tartozik, attól féltem, hogy nem kell majd a „béka” az illetékeseknek. Egyelőre kellemesen csalódtam, a megyei önkormányzattól ugyanis egyértelmű ígéretet kaptam arra, hogy ha megtörténik a szoros kitakarítása, akkor anyagi támogatást nyújtanak az érintett településeknek a szemétgyűjtés- és szállítás beindítására” – meséli Pál szinte egy szuszra.

Több mint kétórás késéssel befutnak a várt uraságok is, pléhpofával kérik az elnézést, mi meg kedélyeskedve közöljük velük, hogy eldöntöttük a sajtós kollégákkal: veszünk egy-egy olcsó, de pontos karórát az érintetteknek, lehetőleg digitális kijelzővel, nehogy gondot okozzon a leolvasás. Már csak azért, hogy a jövőben elkerüljük a játszást egymás idejével…

Patakmeder-takarítás kötélből
Kezdődik tehát az akció, a projektvezető beindítja a vetítést, ismerteti a tervezett takarítás lépéseit, a szükségességét pedig minden szónál jobban alátámasztják a fotók. Okosan van megkomponálva az előadás, ugyanis egy 1970-ben készült fényképsorozatot mutat be a szorosról Pál, amely még a pillepalack előtti időkben készült. A képeken hátizsákos turisták gázolnak a vízben a szűk kanyon sziklafalai között, mondanom sem kell, szemétnek nyoma sincs, a patak kristálytiszta. Rögtön ezután következnek a frissen készített fotók, amelyeket jobb talán, ha nem elemzünk. Borzalmasak. Pál azt is kihangsúlyozza, hogy a legtöbb helyszínen „pokolian” nehéz munka vár a takarítókra, ugyanis a patakmeder csak kötélen leereszkedve közelíthető meg, az összegyűjtött cuccot is így kell kijuttatni a szorosból. Az előadás végén szót kér Kis-Békás község polgármestere, Gheorghe Onilă, aki lelkesen üdvözli a projektet, gratulál a pályázóknak – még szép, hiszen végül is az ő mocskukat takarítják el nyugati pénzen –, és megerősíti a kósza hírt: lesz szervezett szemétgyűjtés a településen. (EU-tagállam létünkre a 21. században igazán ideje lenne.) Megszólal a megyeitanács-elnök is – Pruteanu kissé mintha szégyenkezne, de végül is „nagyon jónak, csodálatosnak” nevezi a projektet, teljes támogatásáról biztosítva az akció szervezőit. Később, amikor a tévések kiterelik a természetes fényre interjúvolás céljából, az egyik újságíró kérdésére a határvitát illetően elmondja, hogy Neamţ Megye Tanácsa nyitott az együttműködésre a hargitai kollégákkal, ugyanis közös érdek a Gyilkos-tó és a Békási-szoros turisztikai fejlesztése. „Ezek a természeti csodák közösek, és nem számít a nemzetiség. Magyarul vagy románul, de együttes erővel kellene kihasználnunk a bennük rejlő turisztikai vonzatot” – mondta Pruteanu, aki azt is megerősítette, hogy igaz az országos sajtóban lábra kapott hír, miszerint nyárra a Békási-szorost kivilágítják.

Búcsúzáskor Pál István a lelkemre köti, ha írás születik a találkozóról, el ne felejtsem megemlíteni, hogy a projekthez szükséges anyagiak Izland, Liechtenstein és Norvégia kormányaitól származnak, az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmusán keresztül, a cél pedig tömören: a környék hulladékgazdálkodási rendszerének kiépítése, ökológiai rehabilitálása, valamint a Kis-Békás-szoros hulladékmentesítése és turisztikai kiépítése. A kivitelezésben pedig partner a gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi Családsegítő Szolgálata, a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatósága, gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Szolgálat, Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, a csíkszeredai Kós Károly Iskolaközpont és a gyergyóditrói Puskás Tivadar Iskolaközpont.

„István – kérdem búcsúzáskor – az segítséget jelentene önnek, ha teszem azt összekürtölnék egy öt-hat fős csoportot, olyan embereket, akik már láttak életükben hegyet, sziklát, patakot, oda tudják tenni a csontot, ha meló van, és beszállnának az akcióba?”

„ Mindenképpen, de akár személyesen is felvehetik velem a kapcsolatot a természetbarát érdeklődők, e-mail címem, telefonszámom megtalálható a www.erdelyiturak.ro honlapon – bocsát el Pál.”


30 millió eurós beruházás a tét
Tonnaszámra gyűlt a szemét
A terület a vasúté, a szégyen a városé
A remeteiek Sajókazán látták a jövőt
Négyfelé válogatott pillepalackok