Tánc- és környezetvédelem szemtől szemben

Balázs Katalin
2010.07.23. 11:35

A Baricz-kanyarban nagy a forgatag: az út jobb oldalán a tánctáborosok, balra pedig a környezetvédelmi tábor résztvevői vertek tanyát. Így míg Lóri atya muzsikusainak zenéjére egyik csapat a vajdaszentiványi és nyárádmenti táncokat tanulja, szemközt a környék élővilágával ismerkednek a csapatok.

Húsz esztendeje szervez táborokat a gyergyószentmiklósi születésű tűri plébános, Kémenes Loránd. Kicsiknek, nagyoknak, túlélő- és tánctábort, felnőtteknek pedig családi együttléteket. Az anyagi alap nagy részét megszerzi, tavasszal kamionozást vállalt, abból futja a tábori költségekre, mert van a gyerekek között, akit otthonról még egy szimbolikus összeggel sem tudnak feltarisznyálni. Persze, isten fizesse jár minden segítőnek, így a tűzifát szállító fafeldolgozóknak és a Communitas Alapítványnak is.
Lóri atya azt mondja, az ő táborában csak a csirkék érzik meg a válságot – belőlük készült a húsleves. A most zajló Aprók Táncháza táborban ötvenöt 6–15 éves erdélyi gyerek tanulja a vajdaszentiványi és nyárádmenti táncrendet a Maros Művészegyüttes táncosaival, hozzá brácsás és prímás szolgáltatja a zenét. Tánc mellett és tánctanulás közben is az élményszerzésen van a hangsúly, rengeteg játék, csapatformálás zajlik itt, melynek csodájára járnak még olaszországi fiatalok is. Két ifjú hölgy érkezett évekkel ezelőtt megnézni, miről is mesélt Lóri atya. Mi tagadás, magyar nyelvismeret nélkül is csapattagokká váltak, s míg egyikük golyóstollal készített karjára kis olasz–magyar szótárat, a másik azon filozofál, hogyan lehetne egy hetet halasztani a hétvégére tervezett hazamenetelt.
„Élményt keresünk, és találunk. Engem minden évben meggyőznek a gyerekek, hogy ezt folytatni kell. És így kell folytatni: soha ne legyen ennek a helynek pénzszaga. Az udvar kavicsa nem szereti a dzsipeket, megszűrjük azokat, akik idevalók, de egyetlen gyerek sem kell keseregjen azért, hogy apáéknak nincs pénzük, én nem táborozhatok” – mondja a pap bácsi. A táncosok péntekig tanulják a lépéseket, utánuk a nagy-, majd a kisgyerekek túlélőtábora következik, a sort pedig felnőttek, egykori táborlakók együttléte zárja. „Isten fizesse a támogatóknak, és rajtuk kívül én a Jóistennel és magammal kell elszámoljak. Egyelőre úgy néz ki, hogy rendben vagyunk” – állítja Lóri atya.
Az út túloldalán az Amőba Öko Központ természetismeretre, környezetvédelemre oktatja a II–V. osztályosokból álló félszáz gyereket, ez immár a második csapat idén, mindenki saját költségén táborozik. Szerepjátékok, kirándulások, esti előadások és beszélgetések tágítják a gyerekkobakot. Csapatok versengenek, mindegyiknek van zászlója, mint ahogy himnusza is, s nagy az összetartás, hisz minden este a legjobb alhat a kicsi plüss amőbával. „Barátokért, növények megismeréséért és a kacagásért jövök ide” – mondja az egyik táborlakó. „Itt megtanultam, hogy ne szóljak bele senkinek a beszédjébe… ja, s mosogatni is megtanultam” – henceg egy másik. Bajkó Ildikó, az egyesület és a tábor vezetője elmondja, a részt vevő gyerekek többsége járatos a természet dolgaiban, nincs annyira elszigetelődve a külvilágtól, mint nagyvárosi társaik. Ám egyik este, amikor épp a Mi lennél, ha egy tárgy lennél játék zajlott, kiderült, a fiúk nagy része számítógép szeretne lenni, tehát a veszély fennáll. Természet és ember kapcsolatának szorosabbá fonása, az élővilág megismertetése a fő feladat, a kiállított rajzok, térképek és növénygyűjtemények viszont ennek sikerét igazolják.


A gyöngyfűzéstől az ostorcsattogtatásig esőben, napsütésben
Jövő héttől kezdődnek
Erdély legnagyobb diáktáborai
Nyári tábor a múzeumban
Megütötte a főnyereményt diktátor kivégzője
Parancsnokváltás a hegyivadászoknál