2010.09.07. kedd
Élet a város peremén

Balázs Katalin
2010.06.09. 08:56

Többnyire lakhelyük is változik az évszakokkal, nyáron kalibában, télen hozzátartozó házában megtűrtként élnek. Kilátásuk ke­vés, és az a terv, hogy a megvá­sárolt földre házat építhetnek, szertefoszlott. Tavasszal kosarat fonnak, nyáron gombát szednek, hisz pótolni kell a szociális segélyt, de jövőt tervezni iskolás gyerekeiknek aligha tudnak.


roma_nomad.jpg

Tóth Károly, a gyergyószentmiklósi önkormányzat illetékese két családról tud, akiknek nincs hajléka, erdőszélen vertek tanyát. A hetes kilométer közelében lévők munkát kaptak: egy hétvégi ház tulajdonosának udvarát vigyázzák, ezért megtűri telkén, onnan jár be mindennap tanulni a három iskoláskorú gyerek.

Van egy vityilló a Csere-oldal Csiky-kert mögötti részén is, tavasztól ott laknak öten. A téglagyárnál volt korábbi, ideiglenes lakhelyük, de éltek a kápolnák melletti mezőrészen is. Három generáció: apa, fia és lánya, a lányának pedig férje és kislánya a pár négyzetméternyi kaliba lakója. Mint mondják, a sok járkálás után szeretnének valahol megtelepedni, ezt a helyet nézték ki maguknak. A földecskét, melyen a viskó áll, meg is vették egy bizonyos Guszti bától – ennyit tud az asszonyka az eladóról, na meg azt állítja határozottan, hogy kifizették ellenértékét. Ám ház nem épülhet a frissen szerzett birtokra, mondták érdeklődésükre a polgármesteri hivatalban, mi több, sátorbontásra is felszólították őket.

„Nem ártunk senkinek, kosarat fonunk, azt eladjuk, nyáron a gombát adjuk le, abból élünk. Van egy lovunk, de nem lopjuk a fát, a Csiky-kertből is csak a gezdert, cire-birét hozzuk el – magyarázza Bándi Zsófia, aki nyolcéves kislányával a „házőrző”, amíg a férfiak hazaérnek a gombászásból. Muszájból elférnek valahogy a viskóban, de hogy mi lesz tovább, nem tudja, a szociális segély házvásárhoz kevés.

Kastal László, a csiky-kerti tanulmányház vezetője, önkormányzati képviselő elmondta, ahol a Bándi család tanyát vert, külterület, építkezésre nincs lehetőség. Már felszólították távozásra a családot, és ígéretet is kaptak, nem maradnak sokáig.

A hová mehetnek kérdésre viszont nincs válasz, hisz csupán egy kevés szociális segély jut nekik, a munkavállalás pedig nehézségekbe ütközik


Roma kulturális napok Csíkszeredában
Nomád biznisz
Megfejtett mítoszok
Miért nincs Európa nemzet?
Nemzetféltő románok egymás közt


Legfrissebb

Legolvasottabb

letsdoitromania


zergeszakbolt, iglu, sáto


Impresszum | Médiaajánlat | Ofertă de publicitate