ÁrelszámolásSarány István 2010.07.07. 10:43
Van, aki számol, más meg elszámolja magát. Mint már lapunk is írta, az ötszázalékos áfaemelés 4,2 százalékos áremelkedést jelent, de a polcokon az áru helyenként változatlan áron, másutt 5 százalékkal, néhol pedig akár 10-15 százalékkal drágábban jelent meg.
A kereskedők egy része úgy számolt, hogy az áfaemelést kihasználva igazít egy kicsit az árain, úgysem veszi észre senki, bizonyára az áfaemelés számlájára írják majd a növekedést. Más meg úgy számolt, hogy inkább kevesebb haszonnal dolgozik, de nagyobb forgalomra – ezáltal nagyobb nyereségre – számít, és nem emelt árat. Azaz van, aki a pillanatnak él, carpe diem jelszóval, más meg azt vallja, hogy „ki a kicsit nem becsüli, a sokat nem érdemli”. Hogy kinek van igaza, majd kiderül később, a piac igaz döntőbíró is tud lenni olykor.
Őszintén, engem nem zavar, hogy ki hogyan állapítja meg árait, szerencsére a vásárlók kereskedők tucatjai közül válogathatnak, megkeresve a legolcsóbb, vagy a számukra legmegfelelőbb árú terméket.
Az viszont zavar, hogy az „ügyeskedő” kereskedőkre akarják ráhúzni a vizes lepedőt, rájuk kenni az áremelkedések ódiumát. Ujjal mutogatnak rájuk, ellenséges közhangulatot teremtenek irányukban: „ők viszik nyomorba a szegény népet”. Azaz a poport.
Holott nem a kiskereskedők generálták a világválságot, nem ők szemlélték tétlenül és tehetetlenül két éven át a gazdaság romlását. A tétlenség és tehetetlenség bűne a kormányt terheli, azt a kormányt, amely az elmúlt választások óta önmagával van elfoglalva, s amely most fűhöz-fához kapkod, hogy mentse, ami még menthető.
Most a nyugdíjasokkal és a közalkalmazottakkal próbálták lenyeletni a békát. A privát szféra, az igazi gazdaság már meghozta a maga válságkezelő intézkedéseit, most a közszférán a sor. Szegény térségünkben viszont ez nagyon fájdalmasan csapódik le, mert – ipar gyakorlatilag nem lévén – az alkalmazottak zöme alulfizetett vagy gyengén fizetett közalkalmazott.
Azt sokan hangoztatták már hosszú ideje, hogy karcsúbb és hatékonyabb állami adminisztrációra, kevesebb állami intézményre, ügynökségre, hivatalra van szükség. Ha az elmúlt két évben következetesen és fokozatosan építették volna le a túlméretezett hivatalokat, most nem kerültek volna ennyire kínos helyzetbe a közalkalmazottak. Sokan kölcsönöket vettek fel a Tăriceanu-éra viszonylagos jóléte és stabilitása hatására, de mára kiderült, hogy számításuk nem jött be, elszámolták magukat.
Ám – ismétlem – ezért nem a kiskereskedők a hibásak. Őket hibáztatni ahhoz hasonlít, mikor a nyolcvanas években pellengérre állították azokat, akik tartós élelmiszert tartalékoltak, őket hibáztatták a központilag tervezett és irányított hiányért.
Tehát egyelőre számoljunk, s próbáljunk túlélni. Közben vigyázzunk arra, hogy el ne számoljuk magunkat.
Alternatívát keres BocÁrvadászat áfaemelés utánElmélet és gyakorlatLuxussá válik az autózásDiéta, alkudozás nélkül