2010.09.03. péntek
Életveszély a Nagy-Küküllő fölött

hid_kukullo.jpgSúlyos, leszakadás közeli, bármikor tömegkatasztrófához vezető állapotban van Héjjasfalva határában, a Nagy-Küküllőn levő vashíd a hídtest mozgásáért felelős görgők kiesése miatt – hívta fel lapunk figyelmét egy neve elhallgatását kérő hídépítő mérnök. Bár a 102 éves, monarchiabeli híd mellett egy közel két éve, kifejezetten a nehézforgalom számára épített vendéghíd is található, a műemlék hídra vonatkozó súly- és sebességkorlátozásról az átrobogó kamionok mégsem vesznek tudomást.



elvalasztocsik
Hon
Morbid pénzszerzési forma
Rendőrök járőröznek, a temetkezési vállalat emberei fürkészik a gyergyószentmiklósi köztemetőt: a síremlékek mögött gyakran bujkálnak olyan gyerekek, akik nem kegyeletüket leróni érkeztek erre a helyre, inkább a halottaik sírját ápolók értéktárgyaira vágynak.


Lehet csodát választani
Elindult szerdától a csíkszeredai Zöld SzékelyFöld Egyesület, a Székelyföld hét csodája elnevezésű projektjének honlapja, lehet szavazni a beküldők által azonosított pozitív és negatív csodákra. „Szép számmal érkeztek javaslatok, sőt a honlap látogatóinak száma is – őszinte örömünkre – meglepően nagy” – nyilatkozta lapunknak Csonta László, az egyesület elnöke.


Megszűnnek a regionális felügyelőségek
Kezdődhet a tanév az épület egy részében
Életveszély a Nagy-Küküllő fölött
Nincs meleg víz Gyergyószentmiklóson
Egyelőre nincs járványveszély
Szívből jövő szeretetből
Javulnak a szanatóriumi állapotok
Szabályos, de nem higiénikus
Tévhit, hogy mindenkinek jár
A Kovászna megyei borvizek pezsegtek igazán
Visszavonuló honvédek nyomában
Legyen helyük a babakocsiknak Gyergyó járdáin
Terepjáróval hajtott a juhok közé
Nem a mérleg nyelvén múlik
Politika a gyergyói könyvtárban?

elvalasztocsik
Telegráf
Elkezdődött a törlesztés
A költségvetés-kiegészítéskor a szaktárcának jóváhagyott összegekből egymilliárd lejre kérte a finanszírozás megnyitását az Egészségügyi Minisztérium. A pénz az egészségügyi rendszerben felhalmozott egyes adósságok első részletének kifizetésére szolgál.


Elalszik a hetvenötös
Mától tilos a 75 wattos izzó gyártása az Európai Unióban, miután pontosan egy évvel ezelőtt hasonló sorsra jutott annak „nagytestvére”, a 100 wattos villanykörte is. A jelenleg készleten lévő égők azonban még értékesíthetők, a helyi villamossági szakboltok munkatársai szerint nem kell tartani attól, hogy hamarosan hiánycikké válik a hagyományos világítótest.


Ellenőrzések a kórházakban
Sínen az ANI-törvény elfogadása
A giulești-i tragédia felelősét keresik
Nem szankció, csak összehangolás
Sárgalap csak a meccseken
Korszakváltás két keréken
A székelyek helyett a cigányok gondjai
érdeklik az ENSZ-t

Búcsú az olcsó benzintől
Csökken a lakosság létszáma
Mindenki megkapta a maga többletadóját
8 százalékra gyorsul idén a pénzromlás
Beiktatták az új köztársasági elnököt
Rendezni akarja elmaradásait
az agrártárca

Folyamatban a nyugdíjak újraszámítása
Megszűnik-e a távfűtési támogatás?

elvalasztocsik
Ejsze
Székelyföld és a csoda
A székelyföldi zöldek újabb nagyszabású vállalkozásba kezdtek: feltérképezni a térség csodáit. Akciójukkal Székelyföld lakóinak figyelmét akarják felhívni környezetükre, környezetük értékeire: csodáira. No meg arra, hogy mi érdemelne több odafigyelést, gondoskodást.


A régiósítás titkos dimenziói
Jó román hazafinak lenni egy jó román pártban igencsak dicséretes dolog lehet. Jó román hazafinak lenni az RMDSZ-ben már kevésbé jár annyi érdemmel.


A sarokba szorított sajtó
Személyre szabott történelem
Nomád biznisz
Béremelés – porhintés
Fürdőépítő kalákák
Megfejtett mítoszok
Reformok és lehetőségek
Privát (egészség)ügy
A jogszabályok sűrűjében
Az önkéntesség dicsérete
Miért nincs Európa nemzet?
Az EMI-tábor és a hisztéria
Párhuzamban
Járni jár, de nem jut
Amiről nem szól a fáma

elvalasztocsik
Emberek
Száz év alatt nem látták csüggedni
Szobamázolóból lett műkedvelő festő, dalolt és sportolt egész életében. Hallása kissé megromlott, így az öregotthon igazgatójának óhaját parancsként értelmezte: meg kell érni a száz évet. Sikerült, tegnap ezt ünnepelte a Szent Erzsébet Öregotthon személyzete, minden lakója és a Jánosi család.


Táncos fogadtatás
A gyimesi zenészekkel való találkozás után a budapesti Zeneakadémia Népzene Tanszékének hazafelé tartó tanárai és diákjai táncos fogadtatásban részesültek szerdán a Hargita székely népi együttes székhelyén.


Ipari telephellyé alakított műemlék
Székelyek Európa csúcsán, az Elbruszon
A tűzzománckészítés apró mesterei
Legendáról mesélő freskók
Természetben létrejövő
magyar–magyar barátság

Országszerte használt csíkszeredai kaszálógépek
Míves szervezők a Míves Emberekért
Kontrasztok tűz és jég földjén
A gyöngyfűzéstől az ostorcsattogtatásig esőben, napsütésben
Tánc- és környezetvédelem szemtől szemben
Adrenalinnövelő játék Hargitafürdőn
Borsos Miklós és a szülőföld
Nagy Imre és Munkácsy békés találkozása
A sötétség csak három napig romantikus
Fizetnének a rászorultak

elvalasztocsik
Sport
Kézilabdacsapat Csíkszeredában
Két – U18-as és U16-os – korosztályban tervez csapatot indítani a Csíkszeredai Városi Sport Klub (VSK) az országos lány kézilabda ifjúsági bajnokságba. Az Erőss Levente, Lestyán István és Szabó Előd által felkészített együttesek napi két edzéssel készülnek a nagy megmérettetésre.


Véglegesítés előtt a versenynaptár
Alig egy hónappal a román jégkorongbajnokság kezdete előtt 90 százalékban véglegessé vált a pontvadászat versenynaptára. Elkészült viszont a hét végén esedékes, Brassó-kupával díjazott felkészülési torna menetrendje.


Elkezdte edzéseit a kosárcsapat
Készül az SZKC
Felújítások a jégpályán
Leváltották és mégsem a sportvezetőket
Remek eredmények gokartban
Köszöntötték az olimpikonokat
Javában készül az FC Székelyudvarhely
Magyar bajnokságban a női csapat
Elkezdődtek a jeges edzések
Bentmaradás a cél
Félelmetes örömérzet
Cseh válogatott játékos igazolt Csíkszeredába
Az első csíki sízőkorosztály
Az első síugrósánc a Sutában
Szabálymódosítások

elvalasztocsik
Színes
Izraelben hódít a kürtős
Sorra nyílnak a kürtőskalácsot árusító péküzletek Izraelben, ahol egyre népszerűbb a székelyföldi sütemény.


Az igazi luxus: egyetemi Gucci-diploma
23050403.jpg


Aki eddig azt hitte, hogy az egyetemisták élete az olcsó sörről, a turkálós cuccokról és a politizálásról szól, valószínűleg nem hallott még a Monacói Egyetem ősszel induló kiskereskedelmi mesterképzéséről.


Szondáztató borkiadó automata
Hatvanfokos sör
Magyarok készítették a világ legnagyobb fotóját
Saját albumot készít Hugh Laurie
Alufóliába csomagolták professzoruk irodáját
Szurikátaszobor szalmából
Bilincsben szállították börtönbe Lindsay Lohant
Mikuláskongresszust tartanak Dániában
Szerzetesi életet folytató denevérek
Cipőkollekciót nevezhetnek el Hemingwayről
Néha azért a dalai láma is álmodik nőről
Hajlekvár Lady Di fürtjéből
Keith Richards könyve „robbanthatja” a Rolling Stonest
Telefontöltő gumicsizma
Min röpdösnek az orosz oligarchák?

elvalasztocsik
Esemény
Máréfalvi Mirákulum


Jedam-koncert
Csíkszeredában, a Kávéház a négy bölcs sintérhez (Daradics) udvarán


Előadás és táncház
Nyitóhangverseny
Kirándulások időseknek
Rajzpályázat gyermekeknek
Somlyó-patak-túra
Nyitott könyvek éjszakája
Fiúcsapattábor
Falunapok Kozmáson
Kávéházi kiállítás
Alkotótáborok
Mikes-zarándoklat
Milvus-kiállítás
Gitártábor
Fotótárlat Gyergyóban
Emléktúra
Legfrissebb

IDŐJÁRÁS
szeptember 2.
 
ma
délután
holnap
hajnalban
Csíkszereda12°C4°C
Székelyudvarhely15°C6°C
Gyergyószentmiklós12°C5°C
 
VÁLTÓ
szeptember 1.
 
1 euró4,2636 lej
1 dollár3,3335 lej
1 svájci frank3,2901 lej
100 magyar forint1,4893 lej




letsdoitromania


zergeszakbolt, iglu, sáto


Impresszum | Médiaajánlat | Ofertă de publicitate